„A nincstelenek és szegények vizet keresnek, de nincs, nyelvük kiszárad a szomjúságtól. De én, az Úr, meghallgatom őket…” (Ézs. 41,17)

A nincstelenség, a szegénység egyik fokmérőjét, olykor a „csak csupasz kenyéren és vízen” kifejezéssel határozzuk meg. Mennyivel nagyobb a hiány ott, ahol már víz sincsen? Ott bizonyára kenyér sincs már. Ebben a szomorú állapotban mégis van egy igen pozitív viszonyulás a nélkülözők részéről. Keresik az éltető víz forrását. Ilyen felüdítő forrást kereső emberek vagyunk mi is. Találunk-e élő vizet kínáló forrást, vagy tovább ássuk kétségbeesetten a „repedezett kutakat”? Isten nem hagyja eredmény nélkül ezt az igyekezetet. „Mert aki kér, az mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik” (Mt. 7,8). A kegyelmes Isten nélkül ma sincs áldás és élet. Drága ígéretet kapunk mi is az igében: az Úr meghallgat. Akár kiszáradt sajgó nyelvvel is forduljunk hozzá bizalommal elismerve, hogy Ő adhat ma is minden „szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen” (Jel. 21,6b). Ámen.