2021. január 31., vasárnap

"Tiszta szívből, önként adakoztak az Úrnak." (1Krón. 29,9a) 
    A siker titka gyakran az előkészítésen múlik. Ám a legalaposabb előkészület sem ér semmit, ha tervünk nem illik Isten örökkévaló tervéhez. Dávid király is alaposan eltervezett mindent. Telket vásárolt és teljes odaadással készült, de Isten úgy határozott, mégsem építhet templomot, állandó hajlékot Isten nevének. Vajon csalódott Dávid? Meglehet, és mégis szívből igyekezett Isten tervéhez igazodni. Ezt tanúsítja az adománygyűjtés története is, amelyben alapos érveléssel indokolja meg, hogy miért fontos adakozni a templomépítésre, aztán maga is szép példát mutat az adakozásban. Mindezt népe is megérezte, és ők is tiszta szívből adakoztak az Úrnak. A Salamon idején felépült csodálatos templom egyik titka, az a lelki templom, melynek alapját az Úr vetette meg. A másik az, hogy nem Dávidnak, nem Salamonnak, hanem az Úrnak adakoztak. Ha az Úr nevében, ha az Úr előtt tárjuk ki szívünket ma is ilyen lelki templom épül, élő kövekből. Túlmutat nagyszerű terveinken, a kedvező pillanat kínálta lehetőségeken, a személyes hasznon és becsvágyon, hogy az Úr kegyelme által épüljünk mi is. 
 Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése