"(Az ég és a föld) elpusztulnak, de te megmaradsz." (Zsolt.102,27a)

Mielőtt félreértenénk az igét, hadd jegyezzem meg, hogy a megmaradás Istenre vonatkozik. Isten megmarad. A zsoltár egy egyéni panasz-ének, amolyan jeremiád, amelyben a személyes bajokat, sérelmeket és fájdalmakat sorolja föl az imádkozó. Hadd jegyezzem meg, hogy a gyógyuláshoz vezető úton már nagy dolog, hogy imádkozni tud. Tanuljuk meg ezt mi is. Az apostol mondja: Szenved-e valaki köztetek? Imádkozzék! ... Aztán az derül ki a zsoltárból, hogy egyéni életét nagy távlatokban képes szemlélni. Nem a nyomorult ember szólal meg, hanem a nagy közösség, Isten választott népének tagja. Az nem lehet, hogy Isten elfeledkezzen a Sionról meg minden egyébről. Vajon nem tehetné meg, hogy nekem, gyarló bűnösnek szabadulást szerezzen? Ő a Mindenható, aki mindent teremtett. Ő a hatalmas, aki a világmindenséget alkotta. Ő az, aki elküldte megváltásunkra egyszülött Fiát. Nem tehetné meg? A zsoltáros lelke megelevenedik bennünk is. Végre egy ember, aki nem a bálványokhoz, nem a látszat istenekhez, nem a kis istenhez imádkozik, hanem a Mindenható hatalmas Istenhez. Mert csak Ő segíthet. Az emberi lét múlandó a földön és örök a mennyben Isten által. Ő nem változik. Ámen.