2021. március 20., szombat

„Gedeon azonban ezt mondta [az Úr angyalának]: Kérlek, Uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez?” (Bír 6,13a)

Gondolatban, hangtalanul vagy szavakba öntve, kimondva megszámlálhatatlanul sokszor visszhangzott már Gedeon kérdése a történelem során.  Különböző élethelyzetekben, hol próbatétel okán, hol büntetésképpen elszenvedett nyomorúságokban. Gedeon egy olyan időszakban nőtt fel, amikor a zsidó, választott nép nyitottan viszonyult a környező népek életmódja felé. Jól megfért egymás mellett egy családban a Baál tisztelete és az egy Isten, a Teremtő ismerete. Tudtak Istenről, hallottak szabadításáról, csodáiról, amelyeket megcselekedett népéért. Csak azt felejtették el akkor, hogy az Úr kizárólagos engedelmességet vár el attól a néptől, mely Isten népének mondja magát. Nekik kellett volna Istenhez vezetni a többi népet, ehelyett ők engedték be életükbe a bálványok, az idegen istenek tiszteletét. Büntetésképpen a midianiták elnyomását és kizsákmányolását szenvedik el. Elgondolkodtató és ébresztő kell legyen Isten népe számára mindez. Ha felcsendül bennünk hangtalanul vagy felhangzik körülöttünk szavakba öntve Gedeon kérdése, hiszem, tudni fogjuk a választ. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése