"Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban..." (2Kor. 1,3–4)

  A Krisztus Urunk szenvedéstörténetének és a húsvéti evangéliumnak tömör összefoglalását hitvallásunkban így mondjuk: "...szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül..." Ezt valljuk mindarról, amik egykor Jeruzsálemben történtek. Így foglaljuk össze azt, amit Isten tett értünk, emberekért. Más szavakkal ugyan, de lényegét tekintve Pál apostol is ezt foglalja össze az igében. Az Atya irgalmát hirdeti, amely a Nagypéntek történéseiben érvényesült a maga teljességében. Aztán az Isten vigasztalását hirdeti, amelynek a húsvéti üres sír a tökéletes tanúsítványa. Ezért "áldott az Isten..." - vallja az apostol és valljuk ma is az örömhír hallatán. Aztán véget ér az ünnep és életünkben hatástalan, befejezetlen marad minden, ha nem gondoljuk tovább, valahogy úgy, ahogy Pál tette: "...hogy mi is vigasztalni tudjunk..." Mert csak így lehet teljessé az örömhír, ha szavakban, cselekedetekben, irgalmasságban és vigasztaló együttérző szeretetben valljuk mi is, hogy "áldott az Isten!" Ámen.