"Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép." (ApCsel. 2,46-47a)

  A közösségi létnek olyan áldásai vannak, amelyeket nem lehet semmivel pótolni. A találkozás örömét a baráti kézfogást, a testvéri, a rokoni ölelést nem helyettesíthetjük semmilyen "emojival". A szívélyesség és kedvesség is mindenképpen a cselekedetekben körvonalazódik igazán, válik ténylegessé, valóságossá.

 Az egykori jeruzsálemi gyülekezet életében olyan értékek voltak mindennaposak, amelyekre mi is vágyunk, amelyeket mi is igénylünk. A kitartó, fáradhatatlan odaadó istentiszteletük, az úrvacsorai kenyér megtörésében is állandó Krisztusra figyelésük, az együtt elfogyasztott étel iránti hálaadás, az Isten magasztalása kedveltté, követendő példává tette a keresztyén közösséget. Ha mindezt, hiányoljuk manapság, feltehetően nem a körülményekben, hanem vélhetően a mi készülékünkben van a hiba, amely egyre nehezebben tud ráhangolódni mind Istenre, mind felebarátainkra. Imádkozzunk, hogy ne így legyen! Ámen.