szombat, január 27

„Ezt mondta Isten [Salamonnak]: Mivel ezt kérted, és nem kértél magadnak hosszú életet, nem kértél gazdagságot, és nem kérted ellenségeid életét, hanem értelmet kértél, hogy törvényemnek engedelmeskedve tudj kormányozni, ezért teljesítem kérésedet.” (1Kir 3,11–12a)
  Állandóan rangsoroljuk az embereket. Nem csak a betöltött tisztségeik, de a koruk, a viselkedésük, a képzettségük alapján is. Egyfajta virtus lett egy-egy önéletrajz képzettségre vonatkozó fejezetébe a lehető legtöbb oklevél, képzés sikeres befejezését felsorolni. Mintha ez igazolná, hogy mennyire értelmesek, alkalmasak vagyunk. A szükséges oklevelek pedig akár néhány órás gyorstalpaló révén is beszerezhetők. Tanfolyamokat végezhetünk online vagy távoktatási rendszerben. Az értelmiségi „címke” lényegében csak karnyújtásnyira van. 
  Salamonból is - úgymond - az éjszaka leple alatt lett értelmiségi. Mégis egészen más utat járt be. Igazából elég értelmes volt ahhoz, hogy felismerje sem a hosszú élet, sem a gazdagság, sem a hatalom nem tesz alkalmassá arra, hogy Isten törvényét betöltsük. Mindez arra késztet, hogy óvjuk azt, amit sajátunknak vélünk, holott Isten kegyelméből kaptuk. Jó lenne belátni végre, hogy Isten ajándékaival nekünk is csak az Ő végtelen bölcsessége szerint lehet jól sáfárkodni. Az Úrtól kérjünk ma is elegendő értelmet ehhez.
  Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése