péntek, március 8

„Mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása.” (Róm 11,29)
 Nagy erény a pozitív gondolkodásmód. Isten különleges ajándékai közé tartozik. Általa akár a vészterhes időkben észrevehetjük, felismerhetjük a jót, az áldást. Elkerülhetőek az olyan félreértések, amelyek mellékvágányra terelhetik gondolatainkat, hogy aztán téves következtetésre jussunk. Akár Isten jóságával, szeretetével kapcsolatban is. Ugyanis, néha azt is alulértékeljük. Legszívesebben saját szempontjaink szerint kondicionálnánk, hogy kinek, miért és mikor kínálhatná fel az Ő felbecsülhetetlen ajándékait. Pál apostol ezzel – az egyébként nagyon jellemző emberi gondolkodásmóddal - szembesül, amely bizonyos esetekben legszívesebben érvénytelenítené az elhívást, és kegyelmi ajándékokat. Ráérez arra, hogy hiba lenne ebben a tévhitben élni. Isten ugyanis nem a pillanat hevében, nem is az aktualitás jegyében, hanem mindig az örökkévalóságra nézve hív el és ajándékoz meg kegyelmével. Velünk ellentétben Isten nem bánja, hogy az ajándékaira méltatlanokat és engedetleneket kénytelen hívni. Ma is van hatalma arra, hogy méltóságra emeljen Krisztus által. Áldjuk érte!
Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése