„Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki a törvénynek megfelelően él azzal.” (1Tim 1,8)
Évekkel ezelőtt egy hosszabb útra indultunk a családdal és mivel minél előbb célba akartam érni, gondoltam nem kell minden közlekedési szabályt, törvényt annyira komolyan venni, ezért egy előzésbe kezdtem, és majdnem baj lett belőle. Rájöttem, hogy a törvények, nem rosszak és valóban a biztonságot szolgálják. Bár az emberi törvények lehetnek tökéletlenek és öncélúak, az Úr törvényei tökéletesek és csak a javunkat szolgálják. Pál apostol is erre a következtetésre jut és tudom, hogy nekünk is van ebben tapasztalatunk. Van, hogy hajtanak a vágyaink, bizonyos célokat el akarunk érni, van, hogy emberi természetünk azt súgja, hogy nem kell Jézus Krisztus minden parancsolatát olyan komolyan venni, ezért legyünk hálásak, hogy ma az Úr megszólít minket és emlékeztet. Használjuk és alkalmazzuk az Úr törvényeit a saját magunk és a reánk bízottak javára. Krisztus legfontosabb parancsolata szerint, szeressük az Urat teljes szívből és felebarátainkat, mint önmagunkat. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése