"Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra. hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy." (Lk.15,18-19)

A történetet tékozló fiú történeteként ismerjük. A végét látva ez is lehetne a címe: a megtért fiú. Sok minden történt azóta, hogy elhagyta az atyai ház biztonságát és békéjét. Saját bőrén és saját életén megtapasztalta az élet keménységét. Szeszélyes és tékozló modorával nyomorúságba jutott. Hagyta az atya, hogy elmenjen. Fájó szívvel, de mindig azzal a reménnyel, hogy visszatér.

Vargabetüs életünk sokszor ilyen, hagyja az Atya, hogy önfejűen csatangoljunk az életben. Én jobban tudom - mondja az ember, és bizony elkövetjük azokat a hibákat, amelyek nyomorúságba döntenek. A felismerés pillanata a szégyen érzetét kelti bennünk. A bűnbánat megszületik, és mi reménykedünk, hogy megbocsát az Isten. Valóban ezt mutatja a történet. Nagy az ő kegyelme és irgalmassága. Ne használjuk ki az ő jóságát, hanem éljünk fiakhoz méltó életet az ő dicsőségére. Ámen.