„Ki hívja elő örök idők óta a nemzedékeket? Én, az Úr vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz maradok.” (Ézs 41,4)

     Evilági jelenlétünk legfőbb jellemzője az, hogy véges. Ez a végesség meghatározza látásmódunkat, gondolkozásunkat. A kezdet és a vég közé szorul minden, ami az embertől származik. Tudunk az örökkévalóságról Isten kijelentése nyomán. Látjuk a végtelent, ha feltekintünk az égre. Az idő és a tér végtelenségével mégsem tudunk mit kezdeni, mert a testünk minden porcikája tiltakozik ellene. Tudomásul kell vennünk tehát, hogy körülményeink meggátolják, hogy többet ismerjünk, tapasztaljunk a rész szerintinél. Korlátainkat csak úgy léphetjük át, ha a lelkünk kapcsolódik teremtő Istenéhez. Létünk, világunk megannyi kérdésére csak nála találunk választ. Ámen.