„De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged.” (Zsolt 130,4)

  Gyermekként, ha valami csínyt követünk el – esetemben volt ilyen jócskán – az következményekkel jár. A gyermeki gondolkodásmód rendszerint arra hajt, hogy a következményeket elkerülje. A csínytevés beismerése, illetve eltitkolása a legkézenfekvőbb. Az utóbbi viszont félelemmel is jár. Mi lesz, ha kiderül? Mi lesz, ha valaki látta és felelősségre von? A szülők rendszerint átvállalják gyermekeik csínytevésének következményét. Ennek ellenére, azt hiszem őszinte bocsánatkérésből mindig kevesebb van. Megalázónak tűnik, hogy nem mindig vagyunk urai szavainknak és cselekedeteinknek. Felnőtt korban is hibázunk, tévedünk, vétkezünk és félünk a következményektől. A bocsánatkérés a felnőttek esetében még nehézkesebb. Mintha velünk együtt nőne a hiú önérzet is bennünk. 

 A zsoltáros nagy igazságra mutat rá. A bűneink rettenetes következményét átvállalta Megváltó Krisztusunk. Őnála van a bocsánat minden hibára, tévedésre. Ne feledjük: Krisztus Urunk nem a félelemnek lelkével, hanem az igazság lelkével, az őszinte bűnbánat útján vezet mindig, ma is. Ámen.