„Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez.” (Ézs 49,10)

     Életünk nagy része azzal telik, hogy valamilyen módon biztosítjuk önmagunk és szeretteink számára a napi szükségletet. Ezért kezdünk már gyermekként iskolába járni, ezért fizetjük a járulékokat a jövedelmünk után. Sőt, a szociális háló révén az egész társadalomra kihat a munkánk, tanulásunk, egészségi állapotunk. Ami egykor, Bábel tornyának építésénél nem jött össze, mára teljesen hétköznapi: az ember Isten nélkül biztosítja önmaga számára az életet, egyfajta fejlődést, kitűzött céljai elérését. A hívő ember zavarban van, hiszen egyfelől cselekvő részese ennek az istentelen, zárt rendszernek, másfelől vágyódik az isteni rendbe. Régóta tudjuk, hogy nagyon nagy árat fizetünk az Isten nélküli rendszer fenntartásáért, hiszen a valódi felső vezetésről és a mennyei tárház kincseiről mondunk le. Bizony, keskeny az az út, ami visszavezet bennünket a Jó Pásztor nyájába. Ámen.