„Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.” (1Kor 4,5)

     Akarva, akaratlanul, pillanatnyi benyomásaink hatására ítélünk minden nap, megszámlálhatatlanul. Ha valaki emelt hangon ránk szól, váratlan dolgot tesz, valamivel kimozdít a komfortzónánkból, azonnal készen állunk fölé kerekedni, visszavágni. Ha valami nem úgy történik, ahogy mi szerettük volna, kész történetet gyártunk magyarázatképpen, hogy helyreálljon az önbecsülésünk, vagy jó ideig bosszankodunk. Holott pontosan tudjuk, mennyi minden állhat egy-egy pillantás, gesztus, kimondott szó, vagy történés mögött. A sötétség titkaiba és a szivek szándékaiba nem tekinthetünk bele, de elfogadhatjuk, hogy azok éppen úgy ott vannak a másik ember életében, mint a miénkben. Az elfogadás akkor működik, ha szeretettel tekintünk felebarátunkra, és gyermeki alázattal Istenre, aki a legjobb rend szerint irányítja életünk dolgait minden pillanatban. Ítélet helyett hála, köszönet, megértés töltse el lelkünket! Ámen.