„Kész a szívem arra, Istenem, hogy énekeljek és zengedezzek lelkesen!” (Zsolt 108,2)

Lehet van olyan ember, aki ezen a reggelen teljes mértékben azonosulni tud Dávid felkiáltásával, mert siker, eredmény, áldás van az életében. Lehetnek azonban olyanok is, akik úgy érzik, nincs semmi, ami önfeledt éneklésre és zengedezésre adna okot számukra. Dávid nem a beteljesülés megtapasztalása után szól így Istenéhez, hanem a reménység és hit fakasztja fel benne ezt a felkiáltást. Nem ellenségei legyőzése után kész a szíve, hogy magasztalja Istent, hanem előtte kész a szíve, hogy hálát mondjon, mert biztos abban, hogy az Úr legyőzi ellenségeit. Így tekintve Istenre, ma mindannyian magunkévá tudjuk tenni az ige örömét és hálaadását, mert vagy már megsegített az Úr, vagy tudjuk, hogy erejével mindenben megtart és a legnehezebb próbákból is kivezet. Így legyen. Ámen.