„Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.” (Jel 22,13)

 

      Találunk a Szentírásban különös hangsúllyal bíró részeket, melyek kettőzés révén hívják fel magukra a figyelmet. Ilyenek például János evangéliumában a "bizony, bizony mondom..." felvezetésű kijelentések Jézustól, vagy a példázatok, amelyeket külön elismétel és megmagyaráz a tanítványoknak. Ha pedig valami háromszoros hangsúllyal, megerősítéssel áll előttünk, afelől biztosak lehetünk, hogy az földi életünk egyik alappillére, meghatározó igazsága. Onnantól kezdve, ahogy az ember szembe tud nézni az élet kérdéseivel, valamilyen módon betájolja magát a kezdet és a vég közé. Ez jelenthet elköteleződést, elhatárolódást, elodázást, sürgetést, számtalan külső-belső tényező pillanatnyi együttállása szerint. Különösen hajlamosak vagyunk kiskaput, értelmezési lehetőséget, kifogást keresni. Ez az ige nem enged, ezzel szembe kell nézni. Minél előbb, annál gyümölcsözőbb lehet életünk. Ámen.