„Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” (Ézs 46,4)

Hérakleitosz ókori görög filozófus felismerése volt, hogy nem lépünk kétszer ugyanabba a folyóba, mert a folyó és mi magunk is állandóan változunk. Talán a gyermekkor és fiatalkor bája, hogy nem igazán érdekli az embert abban a korban a változás, de később egyre fontosabb kérdéssé válik. Aztán eljön az idő, ha Isten is úgy akarja, amikor azzal is foglalkozni kell, hogy mi lesz velünk ha megvénülünk, amikor az ősz kor reánk köszönt. Tegnap egy idős barátom éppen ezt a gondolatát, kérdését fogalmazta meg. Ki fog rá vigyázni, ki fogja segíteni, támogatni, ki fogja hordozni bevásárolni, orvoshoz?  Jó megerősödni abban a hitben, hogy ezt az Úr intézi. Születéstől a vénségig az Ő ügye vagyunk. Sőt, azt is tudjuk már, hogy azután is. Mert mi ugyan változunk, de Ő ugyanaz marad. Az Isten szeretet! (1Jn. 4,16) Ma is az Úr visz, hordoz, megment, így félelem és aggodalom nélkül indulhatunk erre a napra. Ez pedig így marad holnap is, holnapután is, örökké. Ámen.