hétfő, január 19

“Azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: Lélek és élet.” (Jn.6,63b)
Vigyázzunk arra, hogy az ismert bibliai igazságok ne maradjanak pusztán rutinszerű ismeretek és ne dobálózzunk azokkal csupán műveltségünket és értelmünket fényesítve általuk. Valahogy úgy vagyunk ezzel is, mint a szokatlan mondással: Ha úgy érzed, hogy felértél a csúcsra, ne hagyd abba a mászást! Bölcs, értelmes és jóravaló embereknek tartjuk magunkat. Önértékelésünk azonban gyakran hamis. Sokszor kiderül utólag, hogy nem hoztunk bölcs döntést vagy hogy nem gondoltuk végig cselekedeteinket. Az is kiderülhet, hogy szívtelenek voltunk. "Azok a beszédek", a jézusi tanítások lelket adnak a szárazzá vált igéknek. Ha ott van a Szentlélek, igazi élet származik abból. Jó, hogyha újraértelmezzük Jézus segítségével. A szeretet Istene óv és véd bennünket. A bölcs ember hallja “azokat a beszédeket” és megcselekszi. Kősziklára, biztos alapra épülhet az élete. Tűnjön el a képmutatás, szűnjön meg a félreértelmezés, és engedelmességben szülessen meg igazi védelem felismerése. Ott az üdvösség kivirágzik és életünk, személyiségünk lelki gyümölcsöket teremhet Isten dicsőségére. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése