“Teljesedjék be rajtam kegyelmed, Uram, és megígért szabadításod.” (Zsolt.119,41)

Hamvazószerda van. Kevésbé érthető a mi kultúránkban a hamunak a régi jelkép-súlya. Olyan az ember, mint a lehelet és napjai, mint az átfutó árnyék. A hamu az elmúlás erős jelképe. Nálunk is jelen van emlékeinkben: por és hamu vagyunk (vogymuk). Porból lettél, és porrá leszel. Az alázat és bűnbánat jelképévé vált, hogy zsákba öltöztek, és hamut szórtak a fejükre. Elismerték, hogy életük Isten kezében van. Az Emberfia elindult, hogy beteljesedjen mindaz, amit felőle írtak. A szenvedés útja arról szól, hogy Isten szeretetéből meg lehet tapasztalni a megváltás csodáját. Ez Jézusban valósult meg, aki az emberi szenvedést is átnemesítette, de az emberi elmúlás helyett az új életről, az örökkévalóról tudott minket tanítani. Tulajdonképpen ez a megígért szabadítás, amiről a zsoltáros beszél. Minden kegyelemből van. Erős kifejezés a beteljesedés. Valami olyan, ami hasonlít ahhoz a reménységhez, amikor a számítógépes kezdeti programokon vártuk, hogy valami üzenet töltse le magát 100% ban. Ünnep volt, aki tudja. Ez a dolog akkor nyer értelmet, hogyha eszünkbe jut Jézus kereszten elmondott kijelentése: Bevégeztetett! Isten megígért szabadítása ebben valósult meg. Egy lelki kattintással fogadd el, és adj hálát ezért. Ámen.