“Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Ef.4,32)

Az úrvacsorai liturgia lezárásaképpen ez a gondolat hangzik el. Megtörtént a golgotai áldozat. Ennek jegyeit vettük az Úrvacsorában. Bűneink megbocsáttattak, de ennek az első következménye az lenne, hogy az emberi kapcsolatainkban gyakoroljuk az isteni mintát. Vegyetek példát. A jóság, irgalom és megbocsátás készsége fogja megmutatni, hogy valóban Krisztus követők vagyunk-e. A szidalom, az ostorcsapás, a csúfolódás súlyos bántalmak. A kínzás, keresztre feszítés, a töviskorona, a dárda még súlyosabb megpróbáltatások. De a szenvedő Jézus annyit mondott: Bocsásd meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek. Felsorolhatjuk, hogy a jóságnak, irgalomnak és megbocsátásnak milyen “súlyos akadályai” vannak személyesen nálunk. Nehéz ezt gyakorolni az embernek. Még szólás is származott ebből: “Megbocsátok, de nem felejtem el.” Jézus másra tanít. A lelkünk is csak akkor gyógyul, ha engedjük, hogy ezek az isteni jellemvonások jelen legyenek nálunk. Gyakoroljuk ma is ezt. Isten minden bűnünket megbocsátotta a Krisztusban. Ezért térhetett vissza szívünkbe az igazi élet, ezért tudunk hálásak lenni. Ekkora szeretet mellett nem szabad gonoszt cselekedni többé. Ámen.