„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él…” (⁠Jób 19,25)

   Induljunk onnan, hogy a hit minden ellentmondás dacára képes összekapcsolni a láthatók és a láthatatlanok valóságát. Ámbár nem egzakt tudás, jó esetben mégsem veti meg az ismeretet, hanem igyekszik megragadni, jóra használni. Jób nem ismeri megváltóját, csak az ígéretet, mégis úgy vall róla, mint megtapasztalt, élő Úrról. Mennyire más ez, mint láthatók, az érzékelhetők és kézzelfoghatók bizonysága. 

   A megváltás ígéretének szükségszerűségén gyakran gondolkodom. Érdemes. Számomra olyan, mint a vásárlói hitel. Ha nincs elég önrészem megvásárolni valamit, az egyik járható út a „gyűjtögetés”, a másik viszont egy létező „hitel” igénybevétele. Az egyik valós és mégis az elérhetetlenséget érezteti velünk. A másik elérhetővé teszi célt, amely nem a tulajdonom. Igazából kegyelem.

  Ma elég az is, ha Jóbhoz hasonlóan hiszek a megváltásról szóló ígéretben. Megváltó Uram él! Mennyei Atyám testi és lelki szükségeimre gondot visel, sőt a rosszat is javamra fordítja. Ámen.