„Uram, kihoztál engem a holtak hazájából, életben tartottál, nem roskadtam a sírba. ” (⁠Zsolt 30,4)

 

      Történhetnek velünk életünket felforgató, alapjaiban megrengető események. Amikor egy szempillantás alatt átértékelünk szinte mindent, ami addig sziklaszilárdnak, változatlannak látszott. A hívő ember tisztában van vele, hogy ilyenkor Isten cselekszik nyilvánvalóan az életében. Ez nem azt jelenti, hogy alkalmanként, amikor már nagy a baj, akkor Isten végre lenyúl onnan felülről, hogy rendbe rakja a dolgokat. Azt jelenti, hogy alkalmanként félremagyarázhatatlanul megmutatkozik gondviselő szeretete. Hulló hajszálainkat, lélegzetvételeinket, szívdobbanásainkat nem tartjuk számon, pedig azok is Isten gondviselésének eredményei. Azokért is hálát adhatunk nap, mint nap. Amikor pedig nem érzünk okot a hálaadásra, sőt panaszra nyitjuk szánkat, jusson eszünkbe, hogy a próbák, fájdalmak is azért vannak, hogy Istenhez vezessenek. Figyeljünk ma a megszokottnál jobban Isten jelenlétére életünkben. Ámen.