„Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. ” (⁠2Kor 4,14)

  Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb embert csak egészen fiatalon, kisgyermekként, vagy egészen idős korban foglalkoztatja igazán a halál, a mulandóság kérdése. Először azért, mert ráeszmélünk, hogy az élet véges. Időskorban meg egyre világosabb, hogy az élet végessége személy szerint érint minket. Viszont szeretnénk elvonatkoztatni a mulandóságtól, ezért  többnyire a „sose halunk meg” iróniájával hessegetnénk el minden ránk nehezedő, terhelő és félelmetes gondolatot, amíg „a halál árnyékának völgyében” járunk (Zsolt 23,4) . 

  Az biblikus gondolkodástól mindez idegen. A „bibliás ember” tisztában van az ősbűn méltó büntetésével. Jól tudja, hogy „a bűn zsoldja a halál” (Rm 6,23a). Ezért az élet nagy lehetőségei és a személyes virtusok helyett a hatalmas Isten kegyelmében bízik. Tudja, hogy Istennek hatalmában állt Jézust feltámasztani, és ezt, ugyanazon hatalomnál fogva, minden hitben élő emberrel megcselekedheti. Ez a hit és tudás erősítse az  életigenlést szívünkben, és vezessen a szolgálatban ma is. Ámen.