„Az én Uram, az Úr megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. ” (⁠Ézs 50,5)

„Mária […] leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét.” (⁠Lk 10,39)

  Különös következetésre jutottam. Nem is tudom, az Isten szava hozzánk… „hasábjain” fordult-e már elő ilyen? Egyszerre írok, az Útmutatóban mára kijelölt ószövetségi, illetve újszövetségi igeversekről. Ugyanis egymás alá helyezve olvastam át az igéket és rájöttem milyen erőteljes üzente van így együtt a kettőnek.

 Egy ideje küzdök ezzel: Vajon jól hallottam? Mivel érthetetlen számomra, amit hallok. Másrészt egyre kínosabban figyelnem kell a kimondott szavaimra is, hogy véletlenül se legyenek félreérthetőek. Feltételezhetően a kettős nehézség hátterében ugyanaz a probléma áll. Az Úrtól eltávolodó ember általános problémája. Aki nem rosszabb, nem engedetlenebb, nem gyávább, nem hitetlenebb, mint atyái, mint elődei. Egyszerűen túl messzire került, hogy értse az Urat. Ideje újra lábai elé ülni, állni, térdelni és hallgatni beszédét. „Bús szívem jobban epedve vár rád, mint esőért szomjú föld eped…” (MRÉ 469,2). 

   Ámen.