„A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.” (Ef 5,9)
A legtöbb fa egyféle gyümölcsöt terem. Az a természetes, ha az almafa almát, a szilvafa szilvát, a körtefa pedig körtét terem. Persze vannak különös kísérletek egy-egy fán, amely aztán a különböző oltványok révén egymástól egészen különböző gyümölcsöket terem. Különleges, vagy érdekes, de nem általános.
Az apostol az igében arra emlékeztet, hogy az ember is amolyan vad alany. A bűn miatt a legodaadóbb hívek is egykor sötétségben jártak. Ám, akik Krisztusba oltattak a világosság gyermekei lettek. Jézus szerint, a megtévesztő hamis próféták, a „báránybőrbe bújt farkasok” a gyümölcseikről ismerhetőek fel (Mt 7,15-20). A "gyümölcseikről ismeritek meg" megállapítás igaz a világosság gyermekeire is, akik viszont értékes gyümölcsöket kell teremjenek naponként.
Isten áldása kísérjen ma is, hogy világosságban járva Istennek tetsző, nagyszerű értékekre igyekezzünk: jóságra, igazságra és egyenességre.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése