"Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?"  
(Jób 9,4)

Nem, nem, nem!!! Semmiképpen sem szeretném ezt a napot azzal tölteni, hogy Istennel hadakozom. Pedig tudom, lesz benne az is. De legalább ne lenne sok, és semmiképpen ne lenne maradandó károkat okozó. Most igazán jó, hogy épp csak reggeledik: még ezután kell az erőmet összeszednem és az eszemet is éber állapotra kényszerítenem. Máskor talán az indulat vagy a lendület, vélt-valós igazam tudata belevinne az ellenszegülésbe. De most csak azt érzem: én szorulok segítségre. És ahogy itt ülök, arra gondolok, hogy ő most is lát, és talán mosolyog rajtam, vagy összeráncolja homlokát, vagy csak nyugtázza, hogy ez a reggel is épp olyan tétova útkeresés, mint a többi számomra. Egészen különös lett így írni Róla, hogy magamon érzem a tekintetét... Uram, hozd ki belőlem ma a lehető legjobbat! Ámen.