"Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: "Nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik." (ApCsel 10,34-35)

Ádám és Éva óta kísért bennünket a vágy, hogy Istenhez hasonlókká legyünk. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy fenntartjuk magunknak a jogot felebarátaink megítélésére. Szeretteinknek hajlandók vagyunk gyakorlatilag mindent megbocsátani, ellenségeinket egy rossz pillantásért meg tudnánk ölni. Pontosan tudjuk pedig, hogy nem ítélkezhetünk senki felett, hiszen bármilyen tudás birtokában legyünk is, rész szerint van bennünk az ismeret.

“Nem személyválogató az Isten” – sokszor hallom idézni ezt a fél mondatot, rendszerint amikor valaki vagy valakik önmagukat szeretnék igazolni. A mindenkori földi anyaszentegyház számára nagy kihívás: mindenkit válogatás nélkül be kell fogadni, meg kell tartani, mindenkivel egyformán kell bánni, vagy lehet mégis válogatni, szűrni, tiltani, fegyelmezni, kizárni?

A mondat második fele egyértelmű üzenet. Nem azt mondja, hogy “minden nép kedves előtte”, hanem pontosan meghatározza, ki nyer kedvességet Isten előtt. Ezt pedig nem azért teszi, hogy nekem és neked hivatkozási alapunk legyen bárki emberfia felett ítéletet mondani. De nem hallgathatunk, ha az istenfélelem hiányzik és az igazságtalanság burjánzik. Sem bírái sem tétlen szemlélői nem lehetünk embertársaink cselekedeteinek. Istentől kell erőt kérnünk, hogy minden dolgunkban őt féljük és igazságot cselekedhessünk. Ámen.