"Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki." Lk.20,38

Amióta csak a régészet letűnt korok tárgyi emlékeit kutatja, azóta kerülnek elő szimbólumok, melyek túlmutatnak a földi életen. Vannak egészen sajátos, csak egy-egy korra, népre jellemző ábrázolások, és vannak az egész földön fellelhető, évezredeken át megjelenő jelképek. Mindig is voltak átjárók a kúltúrák között, és mivel a halálon túli élet nem köthető tapasztalathoz, így ősidőktől kezdve változik, csiszolódik a másvilágról alkotott kép. A Szentírás is egy átjáró, rajta keresztül egy irányba: Istentől felénk áramlik az üzenet. Az imádság viszi a másik irányba az üzenetet. És tudjuk jól, van egyszeri átlépésünk ide a születéssel, és egyszeri átlépésünk oda, a halállal. A Szentírás nem kényeztet el bennünket a másvilágról szóló részletes leírásokkal. De épp eleget közöl ahhoz, hogy a keresztyén ember akár minden háborúságában és üldöztetésében is vígasztalást találjon abban. Mai ígénk a legfontosabbat közli velünk abból, amit tudnunk kell: a holtak élnek. Így ez az előttünk álló nap is az örökkévalóság része. Ámen.