"Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét." (Ézs. 57,15b)

Miért van az, hogy többet foglalkozunk a jövővel, mint a jelennel? Sokszor azzal töltjük el jelenünket, hogy a jövőt fürkésszük, kutatjuk. Lázas keresésben, a  miért és a hogyan nyomasztó, elepesztő terhe alatt, oly kevéssé tudjuk megélni a most pillanatait. 

Ma reggel, Isten bocsássa meg nekem, de nem az érdekel, hogy miért lakik az Úr a magasságban és a szentségben, hogy hogyan lehetséges egyszerre mindenütt ott lenni. Olyan dolgok ezek, melyeknek megismerése Isten akaratából még nem érkezett el. Inkább azért adok hálát, hogy most érzem és tudom, hogy velem lakik. Ma reggel ott volt a szobában az ágyam mellett, amikor felébredtem, most itt van mellettem a reggeli teendőm végzése közben. Ott volt mindig, amikor az életem terhei alatt elaléltam. És valóban megelevenített, felüdített, megerősített. Tudom, hogy mindig így lesz velem és ez a világosság nagyszombat sötétségét, szomorúságát, félelmét, de életem minden szomorúságát és félelmét is szétoszlatja. Ámen.