"Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk." (Róm. 14,8)

     Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod? Az, hogy mind testestől mind lelkestől, akár élek, akár halok... Hosszú évek óta figyelem a konfirmációi előkészítőre járó gyermekeken, hogy a Káté első kérdését mennyire megtanulják és megjegyzik. Nyilvánvalóan több ez a kezdeti buzgóságnál és lelkesedésnél: emberi életünk egyik alaptételét rögzítik magukban.

     A keresztyén embernek vigasztalás, a hitetlennek nyűg, a más vallásúaknak pedig akár fenyegetés is lehet ez az ige. Sőt, bárki közülünk akár napjában többször is megélheti vigasztalásként, nyűgként, fenyegetésként az Istenhez való feltétlen tartozást a szerint, ahogy éppen gondolatai vagy cselekedetei Isten közelében, vagy ellenében tartják. Hadd legyen ezen a reggelen feltétlen biztatás mindannyiunknak, hogy semmi sem szakaszthat el minket Isten szeretetétől. Erősítsen, bátorítson, segítsen dolgainkban. Ámen.