"És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának." (Zsid. 2,15)

Egy őslakos falu népét a megszállók egy barlang mélyére zárták, hogy megkaparintsák földjeiket. Nem ölték meg őket, az élethez szükséges feltételeket megteremtették számukra, de ki nem jöhettek. Munkára fogták őket, rabszolgaként éltek. Gyerekek születtek, felnőtt egy új nemzedék, megszokták a rabszolgaéletet. Ez volt számukra az élet, másikat nem ismertek. Oly annyira, hogy amikor eljött a szabadulás lehetősége, amikor a rácsot kinyitották, ott álltak félelemtől remegő lábakkal a rács előtt és nem akartak átlépni rajta.

Sokan azt hiszik, hogy Krisztust követve szolgaságra lesznek ítélve, s észre sem veszik, hogy rabszolgaságban maradnak, ha nem követik. A rácson belül marad az állandó munka, a versengés egy nagyobb darab kenyérért, egymás félrelökése egy korty vízért... Kövessük inkább a Szabadítót, aki "füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért." (Zsolt, 23,2-3) Ámen.