"Készségesen áldozok neked, magasztalom neved, Uram, mert jó vagy." (Zsolt. 54,8)

Reggeli imádságunkhoz valami olyasmit tesz hozzá a zsoltáros, amit gyakran elfelejtünk: áldani és magasztalni Istent. Néha ez feleslegesnek tűnhet, de csak a magasztalásban érzékelhető Isten valódi nagysága és az ember elesettsége. Akkor döbbenünk rá az ismert igazságra, hogy a kicsiny ember a nagy Istentől sokmindent kérhet. Legyen imádságunk magasztalás, hálaadás és hitbeli kérés, könyörgés.

Jézus is mondja, hogy egyedül Isten jó. Ha Isten jóságát megtapasztalom és megvallom, akkor semmi sem drága nekem, hogy neki fölajánljam. Az áldozat sokféleképpen megélhető. A hívő ember hálából áldoz a mindent megadó Istennek. Tudja, hogy mindenét neki köszönheti. Van aki tehetségét, más idejét, erejét, türelmét áldozza Isten nevében. Van aki pénzt áldoz nemes célokra szintén Isten nevében. Gyakran az egyházunkon belül tévesen értelmezzük ezt. Van kepe, van fenntartói járulék, más egyházadónak mondja. Pedig annak is hálaáldozatnak kell lennie, vagy nincs igaz hite annak, aki adta. Urunk, növeljed a mi hitünket!  Ámen.