"Gyűjtsd könnyeimet tömlődbe, legyenek benne könyvedben!" (Zsolt. 56,9b)

Eljuthat oda az ember, hogy Sík Sándorral vallja: másom nincs, csak a könny, amit sírok, egyetlen ősi örököm... Igen bizony, ősi örökségnek, teremtettségünk nagy ajándékának, adottságnak nevezhető a könny. Szép, új világunk azt parancsolja, hogy légy erős, ne sírjál, nem mutatna jól. Vezető emberek, figyelem, ezt mondja a modern kódex. Ilyeneket olvasunk: a sírás a gyengeség jele. Vajon így van ez? Inkább igaz az, hogy ezzel a képességgel együtt elveszítjük emberségünk egy fontos elemét, érzéketlen és hideg lelkű emberekké válunk.

Noha a tudomány előtt is talány marad a könnyeknek és a sírásnak igazi szerepe, azért sokmindent feltártak. Azt például, hogy a könnyeknek nagyon fontos szerepe van a látásban. "Nedves" szemek nélkül nem lehetne látni, sőt a sírás élesebbé teszi a látást. Ez is egy fontos szerep. Aztán arról is olvashatunk, hogy az érzelmek (öröm, bánat, megdöbbenés) által kiváltott könnytermelés a szervezet mélyéről is távozásra bír bizonyos káros anyagokat, tehát gyógyító hatású. Az sem mellékes, hogy az érzelmek nyomán egy magasabb szintű agyi centrumunk utasítja sírásra könnymirigyeinket. "Amit nem bírunk el, könnyezve elbírjuk."

Nincs olyan könnyhullatás, ami ne tudna a mennyei Atyánk. Ez legyen ma a mi erősségünk! Ámen.