"Légy kegyelmes Uram, mert bajban vagyok." (Zsolt. 31,10a)

       Bajban vagyok! Összerándul az ember gyomra e két szótól és felsejlik bennünk az a krízishelyzet, amikor ezt éppen nekünk kellett kimondanunk. Utólag már biztos, hogy nincs akkora intenzitása az érzésnek mint a kritikus pillanatban, de mindenképpen az ember megérzi a szavak félelmetes és szörnyű tartalmát. A bajnak még az emléke is nagyon rossz lelkiállapot, hát még a jelene, az a pillanat, a felismerés, a tehetetlen félelem, az elsötétülő drámai mélység... De ahol megszűnik az ember érvényesülése, hatásköre, cselekvő ereje...nos ott kezdődik Isten csodálatos és hatalmas erejének világa! Mindössze hitünk alázatos és valóban őt kereső őszintesége képes átlépni azt a határt, amely azt számunkra tapasztalhatóvá teszi. 

    S lám csak...elég ez az egyszerű, de annál személyesebb és őszintébb imádság is kezdetnek: Légy kegyelmes Uram, mert bajban vagyok! Ámen.