"Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak." (Ézs. 42,8)

Reggel ahogy megkotortam a hamut tűzrakás előtt, a parázs még izzott a hamu között. Ez az ige pedig arra döbbentett rá, hogy, ha megkotorjuk lelkünket, akkor észrevehetjük, hogy bennünk is parázsként izzanak a következő szavak: úr, dicsőség, dicséret. Milyen csábítóak, milyen édesen csengnek. Néha eljátszunk a gondolattal, hogy én úr vagyok, enyém a dicsőség és a dicséret.

Isten azonban lehűti bennünk az izzást és világossá teszi, hogy kizárólag ő az Úr, sem dicsőségét, sem a dicséretet nem engedi át senkinek. Ez így van jól, hiszen ami vagyok és minden amit elértem, az ő érdeme. Ha ezt belátom, akkor az advent síkjába olvadva tudok az ünnepre és ama napra várni. Ámen.