"És szolgáljátok az Urat a ti Isteneteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet." (2Móz. 23,25a)

A világban és az egyházban élő emberek elvárásai között, melyeket igen nagy vehemenciával képesek elénk tárni, sokszor nagyon nehéz meglátni, mi is a teendőnk. Erőszakos kívánságok, mézédes csábító ajánlatok között nekünk, akik Istennel szövetségben, hadd ne mondjam szimbiózisban élünk vagy kellene élnünk, meg kell lássuk a szolgálatot. A szolgálatot, melyet az Úr elvár tőlünk. Őt szolgálni az emberek között. Kinek szolgálunk? Ha nem az Úrnak, akkor miért nem neki?

Joga van kérni ezt, joga van elvárni ezt. Vitassuk? Ne vitassuk, hisz ahogyan egykor a zsidó nép vállalta ezt ott a Sinai hegynél, éppen úgy mi is vállaltuk. Ha nem kérné is ma ez ige által, nekünk akkor is tudnunk kell, tudnunk kellene. Ma, amikor lélekben a Sion hegy lábaihoz járulunk, amikor az Úr házában vele találkozunk, emlékezzünk és emlékeztessünk, hogy áldása rajtunk és közöttünk maradjon. Ámen.