"Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt Jézus, kiment, elment egy lakatlan helyre és ott imádkozott."(Mk. 1, 35)

       Istennel kezdeni a napot nagyszerű érzés. A korai kelés azonban sok emberben visszatetszést, kiszolgáltatottságot és örök fáradtságot jelent, azt ami miatt maga az élet nyűgnek tűnik. Pedig nem hiába lett ám jellegzetes, szép és igaz magyar közmondásunk, hogy aki korán kel az aranyat lel, mert a korai kelésnek és a vele járó hatékonyság lehetőségének meg lehet a maga áldása és eredményessége. 

       A régi emberek életét meghatározta a Nap járása minden értelemben. Hajnalban keltek és napnyugtakor igyekeztek lepihenni. Nem maradtak fent késő éjszakákig indokolatlanul. Gondoljunk csak bele: nem volt villanyáram, kevés volt a lámpaolaj, nem volt televízió, nem volt számítógép és internet... Számukra csak este volt és a reggel. Az Isten alkotta természet határozta meg életüket és napbeosztásukat.

       Jézus korai ébredése és lakatlan helyen való imádkozása azonban egy nagyon szoros és mindent háttérbe szorító, csupán és kizárólag a mennyei Atyával együtt kívánó lelkületet tükröz... Megragadhat mindnyájunkat ez az Istenre hangolódás. Hihetjük hogy az Ő imádsága értünk történt, amelyért örök hála Neki és magasztalás. Ámen.