"Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta el tőlem." (Zsolt. 66,20)

      Jól indulhat annak az embertársunknak a napja, aki már kora reggel első imájaként hálaadással kezdheti el a napot. Természetesen azért, mert lélekben már arra az optimális pördület számra jutott, amely sajátos lendületet szolgáltat egész napjára az ő jókedvű szolgálataihoz. Talán ezért is szinte érezhetjük a ma reggeli zsoltáros igénk imasodró áradását, amely alaphangján felér egy magasabb ívű lelki szárnyalással.

      Mindig jó kimondani ezt imádságban hogy: "Áldott legyen Isten" mert ebben a hálálkodásban már benne van az emberi lélek csúcspontja. Oda ért az ember a szavak szintjén, ahol lélekben már gyógyul, épül, szárnyal, növekedik ...és tulajdonképpen hálát ad, köszönetet nyílvánit.

Hogy van-e miért? Hát persze, mert mindig van, de talán a legfontosabbnak tűnik az,  hogy Isten  nem utasította el imádságomat, és szeretetét sem vonta el tőlem. Ettől kezdve pedig, már a mai napra is lelkem boldogan áll be Krisztus szolgálatába. Ámen.