"Új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik." (2Pét. 3, 13)

      A réginek múlnia kell ahhoz, hogy egy új elkezdődhessen. A múltnak el kell tűnnie azért, hogy helyét felválthassa a jövő, hiszen ez a dolgok rendje. De vajon mi is így képzeljük ezt el, vagy pedig ezt el sem merjük képzelni? Mert első olvasatra ígéretesnek, de ugyanakkor elég rémítőnek is hat a szavakban is elképesztően nagynak tűnő változás.

Számomra ilyenkor a belső emberi aggály hangja kezd el erősödni, amely számos emberi magatartást tükröz: sokan nem hisznek ebben a változásban... Nem hisznek a mindent átformálni kívánó és képes Üdvözítő ígéretében, hiszen életük megrekedt az ócska, beteg világ sodrásában. Jelenük a bűn és ez számukra természetes, múltjuk a rombolás és pusztítás, és a jövőjük éppen ezért félelmetes.

       Krisztus népének múltját azonban meghatározza a bűnbocsátó kegyelem, jelenét koronázza a mennyei oltalom, jövője pedig az új ég és új föld amelyet vár az Ő ígérete szerint. Olyan amelyben az igazság lakozik majd. Ettől a jövőtől pedig nem félni kell, hanem vágyakozva élni érte az Ő szolgálatában. Ámen.