2014. február 4., kedd



„Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik.”   (Ézs. 46, 10b)


     Nagyon érdekes az, hogy ami emberi bennünk, az tulajdonképpen isteni jellemvonás. Az alkotás lehetősége, a tervezés, az esztétika – minden azzal magyarázható, hogy Isten képére formáltattunk mindannyian. Az adottságaink, az ember alkotókészsége, a rendszerezés, mind–mind isteni tulajdonság. Milyen kevésszer gondolunk arra mi emberek, hogy Isten nélkül semmik vagyunk. Tőle kaptunk mindent. Van itt egy bökkenő: amit az ember tervez, amit alkot, amit megtesz tervei megvalósulásáért, csak akkor éri el a célját, hogyha nincs Isten akarata ellenére. Ez az emberi oldal. Mi, keresztyének, abban reménykedünk, hogy  amit Isten eltervezett, az meg fog valósulni, mert tetszett az Istennek, hogy  fiában, a Krisztusban adjon nekünk mindent.  Itt mindig az a kérdés: hiszel-e abban, hogy a világon minden, de minden Istentől függ, és mindig megvalósul az Ő akarata? Ámen.

bgabor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése