"Káleb ezt mondta Józsuénak: Társaim... megrémítették a nép szívét. De én teljes mértékben követtem Istenemet, az Urat."

(Józs. 14,8)

Habár ez egy visszaemlékezés, mégis pontosan hordozza az igazságot. A negyven éves bűntető pusztai vándorlás után 12 főember ment kémlelni azt a földet, amelyet Isten ígért. Mindenkinek tetszett a föld, csakhogy a többségnek ingyen, harc nélkül kellett volna. Amikor visszatértek, beszámoltak a nép előtt. Valamikor úgy fogalmaztam én, hogy szavazás történt. Tíz hitetlen és teljesen racionalista, félénk, számító ember (a többség) leszavazta a két hívő embert, akik még hittek Isten erejében. A döntés megszületett: nem megyünk fel elfoglalni a földet. Jött is az isteni bűntetés. 

Nagy a gyanúm, hogy hasonló esetek előfordulhatnak a hibásan demokratikusnak nevezett egyházi zsinatokon, közgyűléseken, presbiteri üléseken, ahol közben divat a hitetlenség. 

Szavazatokkal szentesítjük döntéseinket, de az már kevésbé érdekel, hogy vajon nem Istent és az Ő hatalmát szavaztuk-e le. Isten útja sokszor érthetetlen és lehetetlennek tűnik. Hogyan tükröződik döntéseinkben az a hit, hogy nála semmi sem lehetetlen? Függetlenűl a körülményektől. Ámen.