„Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil. 2,13)

Jó lenne helyre tenni egy fogalmat. A Krisztus születését bejelentő angyalok hirdették a békességet a földön és a jóakaratot az emberekhez. Ez főképpen arról szól, hogy Isten jóakarattal fordult felénk.  Egyes fordításokban megjelenik ez a változat is: Békesség a jóakaratú embereknek! Habár az előző a nyelvtanilag pontosabb,  ez mégis elgondolkodtató. Ha pedig van gondolat, akkor már jó úton járunk. Létezik-e a bűneset után jó akarat? Általában negatív töltettel hallunk erről: valaki akaratos, valaki megátalkodottan akaratos, valaki akaratával ellenszegül Istennek. Van nyoma annak, hogy az akarat is elromlott, de annak is, hogy az embernek meghagyta Isten az akarás szabadságát. Még az üdvösséget is akarnod kell. Az nem kényszer. Szabad feltételeznünk mégis, hogy egyes emberekben ez az akarat kevésbé romlott meg.

Az üzenet az, hogy Isten dolgozik folyamatosan a mi akaratunkon. Akkor is, ha már reménytelen. Saulból Pál lesz, a római százados megtér, Zákeus megtér, Festus majdnem keresztyénné lesz stb. Isten igéje tanít, és alakít. J.A.Hasslocher imádságát idézem: „Istenünk és Atyánk, aki megtanítasz, mit kellene tennünk: add nekünk kegyelmedet. Adj a tudás mellé akarást, az akaráshoz pedig megvalósulást.” Ámen.