"Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta, mindmáig hirdetem csodáidat." (Zsolt. 71,17)

Tanév végén a ballagások időszaka megérinti a kortalan diákot. Emlékeinkben saját iskolai pillanataink elevenednek meg egy-egy halvány képben, vagy pedig egy feledhetetlen mély iskolai élményben. Diákok és tanárok képe dereng fel a múltból és a hozzájuk köthető emlékeink ... és azzal együtt a találkozás vágya is... látni őket, hallani őket... beszélgetni velük, mesélni magunkról ...

Most mégis a legszemélyesebb tanitómester laudációja olvasható mai igénkként. Beleremeg a lélek a szavak igazságába. A legrégebbi tanitónk, aki mindig is tanított és mindmáig tanít és egész életünkben tanítónk maradhat. Ő nem más mint Isten. Az Ő leckéi nem puszta vázlatokban maradnak meg lelkünk tábláin, hanem Ő maga vési oda életünk örök leckéit. Gyöngybetüi pedig megszépítik a sorokat, amelyeket nekünk el kell fogadni és meg kell tanúlni. De amíg csak élünk hírdethetjük ezt a csodát. Ámen.