"Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs Isten."(Ézs. 44,6b)

..."Én vagyok az első és az utolsó..." azaz a honnan hova, avagy a mikortól meddig, azaz a hogy hogyan ... de a lényeg, hogy nem a mindent alkotó valami,... hanem a teljességet létre hozó Valaki!

Mintha az ember egyetlen félelmének tökéletes sebtapasza volna a fenti Ige, hiszen az elmúlástól való félelmében az ember éppen abbéli sajnálatát fejezi ki, hogy el kell hagynia ezt a világot, azaz ezt az életteret, amelyhez ember-állati ösztönnel foggal-körömmel zsigerből ragaszkodik.

S ha valamire nagyon haragszik az ember, nos az tulajdonképpen a múló (a számára haladó)  idő, amely  kórként gyűl először vállaira majd később pedig lelkére. Ám Isten az idő Ura. Ő uralkodik és rendelkezik felette és az időút végén is Ő maga várakozik az "érkezőkre". Ezt azonban a hívő ember nagy vigasztalásnak érzi, és ezért boldogan vallja Urának és Istenének az Idő korlátlan Urát. Őt aki megnyugtatóan jelenti ki az egész teremtett világmindenség felett: ..."rajtam kívül nincs Isten." Jó volna, ha ezt minden értelmes emberi lény boldogan és büszkén vallná. Ámen.