"Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek!" (Zsolt.117,1)

A keleti ember számára nem volt idegen a hódolat orációja, szavakba, mondatokba és sorokba szedése. Nem szégyellte, sőt nem érezte frusztrálónak dicsérni, dicsőíteni avagy magasztalni azt, aki előtt hódolni kívánt. Kiváltképpen Urát, Istenét dicsőítette nagy előszeretettel, másokat is buzdítván arra a nemes és magasztos gyakorlatra, amely számára hitéből és meggyőződéséből fakadóan természetes cselekedet volt. Ám vele szemben nem így cselekszik a mai modern nyugati szemléletű ember, aki méltóságon és rangon alulinak tartja mindezt, és éppen ezért nehezére is esik még akár a főbiccentés is... A Lélek töredelmessége azonban képes lehámozni a népek, nemzetek büszkeségét az igaz Isten előtt és ebben van a Szentlélek Isten áldott munkája... És nem szégyen kimondani azt, hogy jó volna ebben látni a népek, nemzetek holnapjait. Ámen.