"Elküldött engem az Úr, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak." (Ézs. 61,1b)

Amikor Jézus Krisztus a kapernaumi zsinagógában felolvasta a fenti sorokat, akkor sokakból felháborodást váltott ki a pillanat, és irritálóan nagyképűnek tartották Őt. Pedig csak, mai szóhasználattal élve: ez a programbeszédének ismertetése volt, az, amely korszakokkal előbb megíratott, hogy aztán az Üdvözítő megjelenésével betöltődhessen. És bármennyire meredeknek tűnjön is a gondolat, de az Üdvözítő Ige ugyanezt cselekszi még ma is: örömhírt visz az alázatosoknak, bekötözi a megtört szíveket, szabadulást hirdet a bűn foglyainak..., mert Istennek ügye bennünk és rajtunk is folytatódik. Mi pedig tudjuk, hogy Isten munkatársai vagyunk abban az értelemben, hogy sok áldott, nemes és szép feladattal ruházott fel minket az Úr és elküldött, hogy munkálkodjunk az ő kertjében. Ámen.