"Uram, hozzád emelkedem lélekben! Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg." (Zsolt. 25,1-2)

Ebből a zsoltárból származik az ismert ének szövege is: szívemet hozzád emelem ... utaid, Uram mutasd meg. Kedves számunkra ez a zsoltár, mert megtanít arra, emlékeztet arra, hogy fentről jön a megtartatás, és fentről adatik a helyes tájékozódás bölcsessége. Az embernek a dolgokhoz való vízszintes viszonyulását kiegészíti a nagyon fontos vertikális tájékozódással.

Azok, akik hatalmas léggömbök (hajó) kosarában állva elrugaszkodnak a földről, gyönyörű kilátást nyernek. Egyszerre láthatóvá lesznek az ösvények, utak, gyönyörű tájak, sziklák, akadályok... ez az egész teremtett világ. Fentről, de mégis nagy alázattal és hálaadással tudnak gyönyörködni azon, hogy milyen gyönyörű helyre helyezte Isten az embert.

Milyen jó, hogy homályos, szűkkörű látásunk megváltozhat. Milyen jó, hogy az akadályok, feladatok felismerése mellett a lelkünk felemelkedhet Istenhez. Milyen jó, hogy látjuk a biztonságos, keskeny utat, látjuk a megtartatást. Milyen jó ma is tudni azt, hogy aki először felfele néz, az nem szégyenülhet meg, mert a megtartó szeretet vezeti az úton. Ámen.