"Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené." (Róm. 9,16)

Olyan könnyen kimondjuk, hogy Isten irányítja az életünket. Olyan egyszerűen kijelentjük, hogy az Úré minden. Aztán rádöbbenünk, hogy milyen nagy közbevetés van az emberi kimondott szó és a gondolat, a cselekedet között. Már gondolatainkban is ott sorjáznak a miértjeink, tetteink pedig arról árulkodnak, hogy sokszor meg akarjuk változtatni a változtathatatlant. Sok-sok időre van szükség Isten lábainál megtanulni minél jobban összhangba hozni a szót, gondolatot, cselekedetet. Gondoljunk bele, hogy mit érdemlünk? Gondoljunk bele, hogy Isten mégis nekünk adott mindent. Azt, hogy a mindenből mit, mikor és mennyit oszt, az az ő hatásköre. Egy ifjúsági ének legyen irányadó: Rád bízom, rád bízom, a fényes napokat rád bízom/Rád bízom, rád bízom, a nehéz napokat is./Sorsom legyen a Te kezedben,/Biztos helye van a féltő szívedben! Ámen.