"Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem ismerték fel, hogy én viselem gondjukat."(Hós. 11,3)

Sohsem feledem azt, amikor gyermekeim járni tanultak. Szívujjongató élmény volt fogni kis kezüket a bizonytalan mozdulataikkal, az egyensúllyal való küzdéseiket látni a próbálkozásaik szorgalmával büszkén, ahogy megteszik az első lépéseiket. Nagyszerű érzés volt szülőként ennek részese lenni. Nehezen engedték el a biztonságot jelentő szülői kezemet és én pedig sokáig nem is bántam. Ez a gyermek és szülő közötti boldog idill idéződik fel Istennek népével való viszonyából mai igénkből. Csodálatos szeretet szólal meg a sorokon keresztül megragadva a mennyei szülő gondoskodó jóságát, amelyet a "gyermek" valahogy már nem értékel. Mintha megszólaltatná bennünk gyermeki mivoltunk lelkiismereti csengettyűjét és emlékeztetne mindnyájunkat arra a csodálatos és szerető szülőre, jó Atyára, akinek gondoskodása sohsem múlik el, hanem kísér bölcsőtől a koporsóig. Ámen.