"Urunk, Istenünk, benned reménykedünk!" (Jer. 14,22c)

Nem tudom, hogy trendi dolog-e még az újévi fogadalom, de ha igen, akkor e napon már lévén az esztendő második napja, illik a fogadalmak teljesítésére is odafigyelni. Ilyenkor derül ki az, hogy komolyan gondolta-e az ember fogadalmát, vagy sem. Igaz, itt még nagyon az elején járhat bárminek, de a lényeg a kitartáson és a megvalósításon van. Ám ilyenkor szinte szó szerint fogalmazódik meg a fenti ige az emberi elmékben Istent jelölve meg a reménység Uraként. Talán ezzel az apró hitalappal is lehet valamit kezdeni a jövendőre nézve. Arra kellene kérnünk Istenünket, hogy azt adjon a csupán reménykedőknek, amitől a reménység Urának hite lelkeikben megszilárdult élő bizonyossággá válhat, hiszen sokaknak látniuk és tapasztalniuk kell ahhoz, hogy higgyenek és bízzanak benne. Sokunknak viszont marad Krisztus Tamásnak adott válaszának felemelő igazsága: Boldogok, akik nem látnak és hisznek. Ámen.